2013. november 30.

I'm drunk

Bár azt ígértem,hogy nem írok..de valamiért mégis rávitt a lélek..Részegen,mindent másképp látok,talán jobban,mintha józan lennék.Ma egy csodálatosan jó estém volt Krisztivel.Köszönöm Kriszti még egyszer.Jó érzés volt végre valakivel lelkizni,megbeszélni a gondjaimat,bajaimat,azok után,hogy egész nap a négy fal közt rostokolok.Neten dumálok az összes barátommal miután elköltöztem--- meg amúgy is ,nehezen nyílok meg más előtt.Sokat csalódtam az emberekben,nehezebben bízok meg az emberekben..Miután kijöttem ide,nem hittem volna,hogy találkozni fogok bárkivel is,aki fontos lesz számomra. Bár nem volt időnk teljesen kiismerni egymást,én mégis úgy érzem,hogy többet adtál nekem, mint valaha bárki ebben az életben. A tény,hogy elmegyek innét,még szomorúbb,mert elveszítek egy értékes embert,aki magam miatt kedvelt,nem pedig másért. Ma este rádöbbentem sok mindenre..Többek között ezért is szeretek eljárni kocsmázni,bulizni vagy akárhova,mert mindig gyűjtök némi tapasztalatot. A mai tapasztalatom az,hogy legyünk mindig pozitívak!!Bármi történjék,nem szabad negatívnak felfognunk az életet,hiszen akkor azt is vonzzuk be az életünkbe.Ma még rádöbbentem arra is,hogy az álmaink nem baromságok,hiszen pont ezért álmok,hogy megvalósítsuk őket!! Az én álmom,hogy lássam a tengert. Nem nagy álom azt hiszem. De ha nem lépek sosem fogom látni,a tenger magától pedig nem fog ide jönni...Szeretnék egy jobb jövőt és egy szerető családot,ami szeretetben és békességben él. Sajnos,ez nekem nem adatott meg teljes egészében. De egy család,addig nem is lehet teljes,míg a szülők nincsenek együtt. Igazából minden gyerek álma ez,egy boldog család,amiben felnőhet. A saját gyermeket is így szeretném felnevelni,hogy ne szenvedjen semmiben hiányt...

 Ami pedig az álmokat illeti :

Senki nem elég bátor ahhoz,hogy megvalósítsa az álmait,de ha netalántán mégis sikerül,a barátaid lenéznek miatta...ilyenkor vetődik fel a kérdés,hogy a barátaid,tényleg a barátaid?és nem a rosszakaróid?Mindenesetre,én kergetem az álmaimat,még ha az baromságnak is tűnik..Ha nem próbálod meg,sosem tudhatod,hogy mit hoz számodra a jövő.Légy merész,vakmerő és merj változtatni!Minden csak rajtad múlik!!

Én ezzel búcsúzom mára tőletek.Rám férne már egy kiadós alvás,mert nem aludtam valami frankón....
Bye-Bye

1 hónap

Hurrá,ezt is megéltem!!1 hónapos lett a blogom!!!Őszintén szólva,nem gondoltam volna,hogy ennyit fogok vele foglalkozni.. Ennek örömére,1 hónap után kapott normális külsőt,de még mindig nem vagyok vele elégedett...hiába,én már csak ilyen vagyok.Mindenből a legjobbat!! :D
 Hajnal 3 óra van,idáig baszoktam a blog külsejével.Fáradt vagyok,de nem akarok aludni. Lehet megnézek egy filmet,hátha elalszok rajta csak azért is XDD

Jah,és köszönöm a sok sok megtekintést,hozzászólást meg miegyébmást!!! Ma már nem blogolok,mert átakarom aludni a napot.Szóval legyetek rosszak!! grrrrrr >.<

 Ui:

ÁÁÁ,dehogy alszom át a napot,mikor nekem holnap randim lesz a csajommal XDDDDDD VAGYIS MA !!XD

2013. november 29.

Fincsi Kajcsi - Almás - Fahéjas Tea

Lassan itt van a tél,vagy már itt van?! Bár a héten leesett az első hó... mégis,ha most  kinézek ablakon,egy kellemes őszi idő fogadja a tekintetemet,de tegnap este nem így volt...Kiszaladtam fáért...Nem időztem kint sokat,de azon  röpke pillanat erejéig  majd' belém fagyott a szar is. Rohadt hideg volt :S
Gyorsan bejöttem melegedni,mert már az ujjaimat sem éreztem.Csináltam magamnak egy Earl Greyt teát,majd lekucorodtam a tűz elé. ..
Ne feledkezzünk meg arról sem,hogy télen gondoskodnunk kell a meleg italokról!!!Mai Fincsi-Kajcsi rovatomban,egy almás fahéjas bort v. teát szeretnék bemutatni Nektek.

Amihez nem kell mást,mint:

- alma
-egész fahéj
-kés
-tea v. bor
-cukor v. méz

Elkészítés:

Az alma tetejét levágjuk,majd kivágjuk a magházat.Beleöntjük a teát v. a bort.Ízesítjük cukorral vagy mézzel majd az egészet fahéjjal elkeverjük.Kész is!

2013. november 28.

Genyák vagytok

Kedves és Mélyen Tisztelt olvasóim!

Azt vettem észre,hogy a személyes jellegű bejegyzéseimet jobban csipázzátok,mintha másról írok. De miért?? Legelső posztomban arról írtam,hogy nem akarok személyes jellegű blogot,mert miért kell mindenkinek mindent tudnia? Hmm..Számomra érthetetlen,hogy mások élete miért jobb,mint a sajátod,talán mert a tiéd unalmas? vagy mert az emberek szeretik a pletykákat?Nos..Meglehet...sőt ,biztos,ha nem így lenne,miért vennénk szennylapokat vagy miért néznénk tévét? Hát persze,hogy imádjuk a sok szart,ami csak úgy árad mindenből és mindenkitől!! A végletekig nem fogok elmenni,hogy fennmaradjon a blog nézettsége!Persze,nem panaszkodom Rátok,mert még nincs egy hónapos se a blogom, ( na jó,pár nap múlva annyi lesz xD ) de már így is elég sokan meglátogattatok,amit köszönök szépen!!Ezzel nem akartam semmit sem mondani,ez csupán észrevétel volt a bloggertől :D Olvassatok minél többen,nekem ez csak jó és törekszem arra ,hogy neked is jó legyen,ha már időt szánsz eme blogra.

Szarakodás

Azt hiszem,hogy már egy hónapja szarakodok a hajammal. A fekete/sötét barna hajamat elkezdtem szőkíteni...Undorító és hosszadalmas egy folyamat,főleg,hogy fehér vagy piros hajat akarok..Nem tudom eldönteni,hogy melyik legyen igazából..fehér festékem van itthon,de ahogy ráfestettem a félig meddig szőke hajamra,alig fogta be azt...Mondjuk,mit is gondoltam :D Régebben volt már zöld,kék,rózsaszín,lila hajam meg még sorolhatnám...de valamiért mindig visszafestettem feketére.Ekkora hülye logikát.Utólag mindig megbántam,de akkor már késő volt és lehetett megint szőkíteni, kb mint most. Most nincs szétcseszve a hajam,mint mikor fodrász csinálta. Nem 12%-os oxival szőkítek,hanem csak 9%-sel és sampont is rakok a trutymóba...így is tört a hajam,de nem annyira,mintha 12-sel csináltam volna ezalatt az egy hónap alatt..
Talán még egyszer kell szőkítenem ahhoz,hogy teljesen  szőke legyen az a pár tincs,amit fehérnek v. pirosnak szánok...

2013. november 24.

As I promised..

Ahogy ígértem,feltöltöttem az összes Nana-t + lejátszási listába is raktam a részeket.Most már nincs más dolgod,mint hátradőlve élvezni az animét. Enjoy it Bitches!! :D

Itt: https://www.youtube.com/watch?v=sQhREqCXmJk&list=PLeA68cLJBenL3J9L9u2Ewxt3TiPwWevLu

2013. november 23.

Baba ruha

Ma készítettem a babámnak egy új ruhát...Varrás helyett,inkább a ragasztási technikát választottam,mert egyszerűbb és haladósabb...

Ilyen volt a baba ruhája,amikor megvettem

És ilyen lett

Kb.20 perc alatt el is készültem vele.Régi anyagokból dolgoztam,a csíkos anyag persze kivétel,mert az új.De minden esetre,nekem így jobban tetszik,mint a régi ruhájában..Szerintetek??!

2013. november 22.

Nana 41-42.rész

Most töltöm fel a 41. és a 42. részt Youtube-ra.Lehet,hogy még ma  töltök fel több részt is,nincs kizárva, meg amúgy is,nem sokára a végéhez érek.Ami azt jelenti,hogy kb. még 5 rész van az animéből.Ha megvagyok minddel,berakom az összes részt lejátszási listába,hogy ne kelljen részenként keresgetned az animét :-)

2013. november 19.

Nana a jövőben

Mi is fog történni a Nana-ban az anime után??!!Ha nem akarod tudni,akkor ne olvasd el ezt a bejegyzést,de ha igen,akkor hajrá.De még mielőtt belekezdenék az egészbe,találtam egy Spoilert,de az elég baromság..(legalább is szerintem) ,.inkább azt írnám le,amit én szűrtem le az egészből.

NANA SPOILER

-  Takumi közli Hachival a hírt,hogy Nana és Ren össze fog házasodni
-  Naoki és Reira meghívja Hachit a közös Trapnest-Blast bulira,ahol Takumi kiakad H.-ra,amiért az elment,Nana viszont nagyon megörül neki,mert már nagyon régen látta őt.Ezen a bulin Takumi figyelmezteti Shint,hogy hagyja békén Reirát. Nobu lefekszik Yurival,Ren Nanával ,Hachi Takumival,Shin pedig Reirával.
- Nobu összejön Yurival,de Yuri sokat féltékenykedik (főleg Hachi miatt)
- Misatoról kiderül,hogy Nana kishuga
- Yasu összejön Miuval
- Takumi és Komatsu kapcsolata elég viharos,de mégis összeházasodnak.Takumi félrelép párszor...többek közt Reiraval is elcsattan egy csók..na jó,kettő,de Mari megzavarja őket,később T.-nek bűntudata támad emiatt és leállítja R.-t.
- Shin börtönbe kerül marihuana fogyasztás miatt,a Blast tagok szétcsúsznak
- Ren meghal autóbalesetben Nana szülinapján.Ugyanekkor Ren szelleme megpengeti Nobu gitárját.Nana összeomlik, akárcsak Reira,akit kórházban kezelnek a trauma miatt..Ren halála közelebb hozza Hachit és Nobut,de H.mégsem enged Nobunak..
- Megszületik a kis Sachiko,akit  Satsukira keresztelnek Ren tanácsára és emlékére. (Satsuki szintén virágnév,akárcsak a Ren )
- A Trapnest széthullik,Takumi és Naoki Londonban él a kis Rennel,Hachi kisfiával.Oosaki Nana szólóénekes lesz és külsőleg is megváltozik.Hachi megkéri Takumit,hogy keresse meg Nanát Angliában.
- Satsuki szenved,hogy nem lehet teljes az Ichinose család...


Fos kedv

Nagyon fos kedvem van ma.. szarul viselem,ha valami nem úgy történik,ahogy elterveztem,jelen esetben a falfestés/lakberendezés meg a többi szarság.Fos minőségű festékkel festettem le "álmaim szobáját",holott az már egyébként is ki volt festve (csak épp a színe nem tetszett)..A mostani festék színe jó,de valami iszonyat foltos lett a fal,pedig annyit baszogtam az egésszel..:( ááá,na mindegy.Jövőre újra átfestem és nincs gond...csak azért szarul érint na...

2013. november 13.

Ajj,faszom

Ajj , faszom, továbbra is felbasz ez a Google +. Nem kell bazdmeg második Fészbúúúk!!!Annyira nem tudok még mindig elmenni az összekapcsolt a youtube fiókomon,hogy arra nincs szó!!Értesítéseket kapok a feltöltött Nana videóim alá,de fingom sincs,hogy hol kéne visszaírni vagy ilyenek XD. Na jó,lehet ,hogy én vagyok a béna, de ha van valami,akkor írjatok ide inkább!
 Igyekszem minél hamarabb feltölteni a Nana részeket!!és köszönöm a visszajelzéseket, már amennyit sikerült kiszűrni ezzel a fos gugli +-al!! XD

Pánik!!!

Tegnap főzés közben kinyitottam az ablakot (bukóra) a konyhában. Alig raktam fel a kaját,már a macskám,Dinnye, az ablakban nyávogott. Mostanában szokása,hogy a nyitott ablakon bekukucskál két oldalt. Ugye főztem ,nem is nagyon néztem,hogy mit csinál,csak a nagy nyávogásra lettem figyelmes..Mikor odanéztem,akkor láttam,hogy beszorult a feje az ablakba...Próbáltam kinyomni a fejét,de nem sikerült...Csórikám úgy nyávogott ,hogy már rám is rám jött a pánik.Én is sikongattam XD.
Addig feszítettem az ablakot,míg ki nem bírta húzni a fejét.Ajj...úgy sajnáltam szegényt.. :((


DIY - Steampunk stílusú kép

Ez nem az ígért DIY ötletem,amiről már annyit írtam,hogy készítem,helyette csináltam inkább egy képet,ami gyorsan elkészíthető.Bármilyen anyaggal elkészítheted ,bármilyen kiegészítővel vagy akár régi ruháid is segítségedre lehetnek ,tényleg akármi,ami neked tetszik.Én pl.steampunk stílusban készítettem el ezt a képet.Ilyen lett:

 Ami kell hozzá:

-bármilyen anyag / régi ruhád
-bármilyen kiegészítő
-ragasztó v. ragasztópisztoly
-fényképkeret

Elkészítés:

Először is,veszed a képkeretet és a benne lévő táblára ráragasztod a kívánt anyagot,lásd ahogy én is tettem.



Az anyagra ráragasztod a kívánt kiegészítőt,nekem egy óra belseje volt ami kéznél volt.

Jöhet a díszítés,masnival vagy akármivel


Ha elkészültél a díszítéssel,akkor próbáld bele a díszített tábládat a képkeretbe,hogy feszül e avagy sem.ha feszül,de nem nagyon,akkor az még jó,ha már nagyon feszül,akkor ragassz más kiegészítőt a tábládra.Az enyém egy picit feszül a pillangó miatt,de a képkereten  található pöckökkel jól rászorítottam és tartja.

Az enyém el is készült.




2013. november 10.

Szar was over

I put a translator option  to my blog and I tried it. It sucks...Sorry for the meaningless words.. This is not my fault. I hope ,you will enjoy my blog in your language!!Thanks for reading!

X - akták letudva

Néha gondban vagyok a filmekkel,ugyanis nem tudom eldönteni,hogy mit nézzek.Kiválasztok egy mostani horror filmet,megnézem az alatta levő kommenteket és a pontozást,utána el is megy a kedvem az egésztől. A mai horror filmek, gyerekek,nem tudok mást mondani rá,csak azt,hogy NEVETSÉGESEK. Többet röhögsz rajta,mint parázol.Lassan a horror filmeket be lehet sorolni a vígjátékok közé,ami  azért elég durva.Bezzeg régen,majd összefostad magadat tőlük. Éppen ezért,régi filmeket  vagy sorozatokat szoktam nézni. Legutóbbi film,amit megnéztem,az a Szabadítsátok ki Willy-t 1,2 volt.Ugyanolyan élvezettel néztem meg,mint kiskoromban,csak most nem ettem közben  Merci csokit XD. Jó volt újra megnézni,kicsit nosztalgiázni,de ha már a nosztalgiázásnál tartok,akkor megemlítem az X aktákat is,mert újra kezdtem nézni az egész sorozatot.Kiskoromban nagyon paráztam tőle,főleg a zenéjétől meg a többi szar lénytől ami benne volt.Most mindenki egy lényre gondol,ami szerintem az egész 9 évad alatt a legfélelmetesebb volt, a csatornás féreg izéééé!!!.Na meg a gumiembőrt se hagyjuk ki,a zöld bogarakat az erdőben,az indiai hapsit,aki nyikorgott azzal gurulós valamivel.....Amikor elkezdtem nézni az X aktákat,alig vártam ,hogy ehhez a részhez érjek,nem tudom miért...



Na,de most nézzétek meg,milyen sexyn vicsorít.Olyan kis cuki.A legjobb jelenet a pottyantós retyóból való felszippantása volt.Azon szakadtam XDDDDDDD 

Megjegyzés

Ne szarjatok  a kinti/mobil wcbe,mert ez az izé beszippanthat a seggeden keresztül és beléd petézhet :D



Találkoztam jó részekkel,meg olyanokkal is,amiket nem  láttam még.Persze voltak unalmas részek,viccesek és kevésbé viccesek is . 9 évad során Scullyból jó nő lett,Mulder  szart sem változott ,az epizódok vége felé meg el is tűnt,jött helyette a Terminatorból Robotfül alias Dagadt ügynök és a társa Maunika.Scully is épphogy benne volt már.Az utolsó részben  összehívták az összes X-aktás szereplőt,hogy kiderüljön a nagy igazság,de mégsem derült ki semmi.Szar vége lett,nem tudok mást mondani...

Megjegyzés

Az X akták még mindig jobban megvan csinálva,mint a mostani horror filmek!Legalább is én így látom vagy döntsd el magad és nézd meg újra a sorozatot :P

Blog szemle

Minap vettem a fáradtságot és körbenéztem itt,blogokat illetően.Azt hittem,hogy blogok széles választékát fogom látni...erre jó nagyot csalódtam.Kb. 20 blogot nyaltam körbe és ebből 18 ugyanarról szólt,a maradék kettő pedig egészen másról.Mi is volt az a 18 blog??

-evangélista blog
-keresztény blog
-jó hiszemű amerikai mintapolgár,aki prédikálgat
-God így meg God amúgy

Nagyon untam.Igazából,sok hívő van a világon és ez is egy jó módszer arra,hogy megfogj vele embereket,melynek következtében a blogodat millióan fogják követni..Nem szól ez másról,csak a büdös nagy reklámról.Felőlem mindenki abban hisz,amiben akar,de a vallási fanatistákat ki nem állhatom.Ismerek pár ilyen embert és meg kell,hogy mondjam,náluk kétszínű embert még a világ nem látott, a vallás mögé bújnak és azzal mentegetik tetteiket.Szánalmas....Ehhez még csak annyi hozzáfűzni valóm van,hogy nyáron volt egy ügyünk a családommal.Eltűnt valami,de mi tudtuk,hogy a vallásos öregasszonynál van,de ő mégis hazudott és a képünkbe nevetett.Majd a szomszédjától,egy világi nénitől tudakoltuk meg,hogy hol van az az értékes valami...Meg is lett.Hála neki.Ezek után mégis mire számítson az ember??!!Szerintem semmire...

19.blog

Egy New York-i taxisofőr blogjára tévedtem,aki a fuvarjai során különböző képeket készít a városról és a benne lévő emberekről.Fantasztikus,a sok vallásos blog után egyenesen felüdülés volt egy jó blogot olvasni/látni.

20.blog

G-akták,ami szellemhistóriákról és más paranormális eseményekről szólt.Nem mélyedtem bele nagyon ,de még mindig jobb volt,mint a többi ,amit előzőleg láttam..

2013. november 6.

DIY - Raklapból készült bútorok

Egyik kedvenc Csináld Magad ötletem a raklapból készült bútorok.Mesések és új értelmet nyert maga a bútor szó is ezáltal.Akinek van otthon raklapja és nem tud vele mit kezdeni,annak itt van néhány ötlet!

Fogas
Kerti ülőgarnitúra

Kerti asztal

Térelválasztó

Cipőtartó

Fali polc

Dohányzó asztal

Könyvespolc

Ágy

Gyerekágy / kuckó


 Kerítés


Szerszámtartó







Napi cukikép

Annyira édes kép,gondoltam itt is megosztom.Hát nem cuki?megkeeezabááániiiiiiiiii a nózijáááááááááát  =^.^=


2013. november 5.

Remek hír!!

Megjelent a Nana manga 13.kötete!!!Juppííííí!!!Nagyon sokan ezt vártuk és végre olvashatjuk a folytatást Reira szülinapi bulijától ^^

Hol tudod megvenni?

http://www.comicsinvest.hu/bolt/kepregeny/olvas/24705

http://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/nana-13-kotet

 http://bekeskonyv.hu/webaruhaz/vmchk/default/konyv/humor-es-szorakoztatas/kepregenyek/198648-198648-nana-13.html

Nana érdekesség

Kevesen tudják,de a Nanából készült játék is,de valami irdatlan rakás szar az egész és még értelmetlen is.Találtam a Youtube-on videót  róla,hát nem túl meggyőző még mindig...szerintem maga a gamer se tud elmenni a dolgokon XDDD 20 perce nézem már és nem történik benne  semmi...Úgy gondolom,hogy ezt a játékot kár volt megcsinálni...legalább valami értelmes jó játékot csináltak  volna ebből a mangából,animéből ,de ez...ez valami förtelem.....Ha nem hiszed,nézd meg magad is..


Fincsi Kajcsi - Bolondgomba

Ma gombát szedtem az erdőben és rátaláltam az igazi bolondgombára!!! Szeretem az efféle kaja ötleteket,inspirálnak engem.. na meg amúgy is nagy gomba buzi vagyok XDD Káros hatása nincs,teljesen egészséges,olyannyira,hogy  a gomba két fő összetevője az alma és a banán.Ha kedved kaptál hozzá,készítsd el :P


DIY - Napszemüveg

A saját DIY ötletem késni fog ,mert kell még hozzá pár szükséges anyag :( Azt hittem,hamarabb fogok  vele végezni pedig...:( No de mindegy,majd jelentkezem,ha készen vagyok!!Addig is szeretnék megosztani veletek egy DIY ötletet!

Ha már meguntad a napszemcsidet, NE DOBD KI,inkább turbózd fel azt. Íme,itt egy tipp,miként tudod feldobni gyorsan és olcsón!

Nem kell más hozzá,mint :

- megunt vagy régi napszemüveg
- ragasztó v. ragasztópisztoly
- bármilyen színű gyöngy

Hogyan csináld?

Fogod a napszemcsidet és ragasztóval körbe ragasztózod a kívánt felületet és egyesével rárakosgatod a gyöngyöket és már kész is.Könnyen elkészíthető és trendi is!



 Forrás: Kerli

2013. november 3.

New Channel

Töröltem a régi csatornámat youtubon,mert,

Előzmények:

- feltöltöttem a Batman: Sötét lovag c. filmet magyarul teljes hosszában,aztán másnapra rá le is vették ,szerzői jogok megsértése miatt.Na mondom fasza...Feltöltés előtt is gondoltam,hogy lesz majd ilyesmi.. de inkább adtam a szarnak egy pofont,azért reménykedtem,mert másnak se veszik le a teljes filmjét ,pedig akadnak köztük újak is.Mindegy.Ezt még lenyeltem.De azt már nem,hogy :

Következmény:

-nem tudok feltölteni videókat ( 15 percnél hosszabbakat),mert a csatornám nem megbízható a szerzői jogok megsértése miatt.Pffúúúú,vertem a fejem a billentyűzetbe.Mondom ilyen nincs.A másik,beállítottam ezt a bevételszerzési faszságot,aztán az istenért sem tudtam kikapcsolni,arra is várni kellett jó pár napot,mire felfogta a youtube.

Próbáltam valamiféle megoldást keresni,hogy feltudjak tölteni videókat de nem igazán találtam semmit.6 hónapot meg nem fogok várni ( mert elvileg annyit kell,hogy ismét jó állapotban legyen a fiókom) , hogy ismét a régi legyen minden.Úgy döntöttem,új csenölt csinálok,és újra feltöltöm a Nana részeket,elejétől a végéig,SORRENDBEN :D

Megjegyzés

Ha valaki megmondja nekem,hogy lehet ezt a buzi gugli+ lekapcsolni a youtube csatornáról,az kap egy piripontocskát.Mert valami iszonyat idegelő!!!!!!!!!!!wáááááááááá


2013. november 2.

Dolgozom

Arra gondoltam,hogy a blogot bővíteni fogom DIY (Do It Yourself) ötletekkel,ezért ma neki is láttam valaminek az elkészítéséhez.Ha minden jól megy,holnapra készen is lesz.Azt nem árulom el,hogy min dolgozom,maradjon csak titok ^^

Siobhan

Siobhan Fahey egyszerűen lenyűgöz,akárcsak ez a zene vagy a klipp :D


2013. november 1.

Játék bakik

Izgatott vagyok,mikor elkezdek  egy új, általam nem ismert PC játékot,mert sosem tudom,hogy mire számíthatok....Tetszeni fog e avagy sem,vagy über jó lesz vagy über gagyi vagy a kettő kombója.Találkoztam már mindenfélével.Legutóbbi pl: a Tomb Raider: Underworld volt,szép grafika,majdnem,hogy már tökéletes,de Lara Croft olyan bénán hal meg benne mindég,az valami iszonyat...Erről fotót épp nem készítettem( bánom is ),de az utolsó pályán,a vízeséses részen félreugrottam és az örvény közepében haltam meg , CSAKHOGY az örvény lent van a picsába ,én meg addig nem estem és valahol a köztes részen feküdt Lara kitört lábbakkal és nyakkal a levegőben.Vicces volt ...:D

Kedvenc játékom, a Dishonored,jó sztori,szép grafika,jó főcímdal (ez volt a csengőhangom is) meg még sorolhatnám,hogy mi minden tetszik benne.CSAKHOGY,ebben a játékban is van bőven fail..mint pl ez :

Nem tudom,melyik hídépítőnek volt útban ez a  szegény őr,de hogy a lábát bebetonozta,az hétszentség.Így a csókát seggbe,fejbe lőheted kényedre-kedvedre,megerőltetés nélkül.

Miután őrünk jól szétdugta az agyát a Kéj Házában,úgy döntött,hogy ledől egy kicsit pihenni.Mámoros kedvében azt sem vette észre,hogy beszorult a díszletbe ..

Hát,erre már én sem tudok mit mondani vazze .. xDDDDDDDDDD

Ó,igen,MEGTALÁLTALAK!!!Lédi Bojler beszorult a nagy siettségben a lépcsőbe és közben úgy rángatózott,mint egy epilepsziás majom...

Nos,ennyi bakit sikerült elkapnom idáig.Ha lesz több,töltöm fel ide.

Ingyen fuvar

Ma játszottam egy kicsit és történt benne egy hülyeség (már egy ideje gyűjtöm a játék bakikat) ,amit hirtelen nem tudtam hova tenni,de jól jött,mert a küldetésben amúgy is el kellett jutni x helyről y-ig.Menet közben elütöttek,de nem haltam meg és fent maradtam a kocsi tetején.Mondom mi van?!Aztán körbekocsikáztam egész Vice Cityt,majd a  kocsi tetejéről  leugrottam a küldetésből kiszabott helyre. xDDD

Fincsi Kajcsi - Tüttyölt ratyli

Olyan régóta kerestem már ezt a receptet és végre megtaláltam az egyik ismerősömnek hála.Aki ezt megfőzi,annak három szöme lesz,négy karja és két kukija . Emellett impotencianövelő és teli van sok sok vitaminnal és ásványisóval.Vigyázat,nyomokban ciánt tartalmazhat!Túlzott fogyasztása epilepsziát vonhat maga után.,ezért kérjük,fogyassza felelősséggel!!!